Mesterséges vakság

"I am the son of a bitch
and Edgar Allen Poe"

Messze járok már mindattól, amit valaha igaznak hittem. A béklyóim amellyel visszatartanak a határtalantól súlyosabbak lettek és levernek a porig igázott földbe. Üres romokon járunk mindannyian. Aki felfedezi az élet komplexitását csak az tudja, hogy valójában milyen egyszerű az egész.
Ösztönlények vagyunk mindannyian lesve a megfelelő pillanatot és alibit, hogy megmártózzunk a kéjjel telt mocsokban, amit aztán a legszentebb valóságnak hitetünk el-önmagunkkal, vele és veled, velük, evvel-avval. A szemek árgusan figyelnek, de senki sem lát és nem hall, hályogot növesztünk érzékszerveinkre, így könnyebb beleesni a feneketlen verembe.
A mosópor vízlágyítót tartalmaz, így megvédi a mosógépet a vízkőlerakódástól. Nincs is ennél ésszerűbb és egyszerűbb megoldás a makacs foltok eltüntetésére, mint kiválasztani a megfelelő mosóport, ami úgy tisztít, hogy közben a háztartási gépnek páncélként szolgál, amin áttörni úgy tűnik lehetetlen. Dughatsz bele bármilyen színű és méretű ruhát, annak a szövete sem fog megroncsolódni, mert hej, a vízkő lehet keménydió, de ha gondosan állitják össze a mosószer molekuláit, megvédi még azokat a rongydarabokat is. Nem kell tartani az esetleges felsüléstől. Ami a legjobb, hogy minden anyagú ruhához megvan a speciális hőfokozat, szóval vigyázz, gondosan nézd meg a cimkét, nehogy a féktelen centrifugálásban pattanásig hevüljön a mosódob. Légy gondos, ha már tisztán nem tudtad tartani.
Ezek vagyunk mi...

Gyökértelenítés

Ünnepélyes csend. A soron következő tanuló felolvassa a rábízott szövegrészletet, meggyúlnak a gyertyák, elhangzik egy ének, a gyertyákat eloltják. A tanár könnyező szemmel elmondja érzéseit, emlékeit amelyeket a pillanat hatása ébresztett benne, aztán kicsengetnek. A diákok rohangálnak, nevetgélnek, dicsérik egymás „ünneplőruháját”, a holnapot tervezik, mintha tegnapjuk nem is lett volna. Kár volt a gyertyákért. Sokkal hasznosabban is fel lehetett volna használni őket, például egy relaxáló fürdőzés közben. Abban legalább semmi álszentség nincs, azt mélyen átérzi mindenki.
De miről is beszélek? Mit is kellene átérezni? Ja, hogy március 15, október 6, október 23 és hasonló sokat emlegetett dátumokról van szó! Rögtön beugrik, hogy minden évben összeállítunk ilyenkor egy szerepet, és a buli az egészben az, hogy egész nap nem tanulunk semmit. S azt se róhatja fel senki, hogy nem tudjuk mikor mi történt: 1848 március 15-én „valami márciusi ifjak felolvasták a 12 pontot és elkezdődött a szabadságharc”, aztán 1849 október 6-án „kivégezték a 13 aradi vértanút”, és ennyit bőven elég tudni „amúgy sem vagyok jó töriből.”
Persze, hát így már minden más, ha az embert nem érdekli, akkor az felmenti a történelem fontosabb mozzanatainak ismeretei alól. Mint ahogy a törvények nem ismerete is felment azok be nem tartása alól, ugye. S ugyan a mai rohanó, Európa-központú világunkban miért kellene még tudni ki volt Kossuth Lajos, mit hagyott ránk Széchenyi István, és miről „papoltak” örök életű költőink? Hazaszeretet, hazafiság, magyarnak lenni, ősi mondák, a hagyományaink „annyira ódivatúak”. Ma már a Halloween és a Valentin nap a nyerő, azt ünnepli az egész Föld, nehogy kimaradjunk belőle pont mi. Lépést kell tartanunk a világ fejlődésével, nem megmaradni a megemlékezéseknél holmi történelmi események/dátumok miatt. Azok úgyis olyan unalmasak. Még csak meg se próbálj magyar lenni és átérezni őseink, a sok hős értünk, szabadságunkért kiontott véráldozatát, akik halált megvető bátorsággal néztek szembe a célkereszttel.
Gyerünk, olvadj be a nem magyarkodók csordájába, hiszen úgy leszel igazán menő, ha két kézzel kitéped magad gyökereidből, és elszáradsz a globalizáció óriási kertjében embermilliókkal együtt!

Kaland távoli vizeken

,,Talán egyszer az életben
Rádtalál az egyetlen"

Gesztusok. Szavak. Hirtelen feltámadt érzések a lopott ölelések, csókok viharában. Nem a tied, tudod nem birtoklod szívét, talán gondolatait sem, de abban a pillanatban és abban a helyzetben nem számit senki és semmi más. A simogatásba beleborzongsz, a csókokba beleőrülsz elveszítve józan eszed, életed és erkölcsi meggyőződésed kormánya felett az uralmat. Megismered vágyaid féktelenségét, s csak akkor jössz rá mit tettél, ha már elnyelt az örvény. Ezer év vagy egy pillanat mit sem számít, amikor úgy gondolod megtanultál az élet tengerében úszni-csak úgy mint mások. Lőttek az egyéniségnek, az egyediségenek? Vagy bolond aki kérdezi? Szerelem ez? Fizikai vágy? Léket kapott az acél hajó s győzzed befoldozni közömbösséggel, apátiával, ha tudod.
Lágy, simogató szellő egy sárga levelekkel borított őszi kertben, ahol a madarak a te neved ciripelik és pillantásuk melegséggel, biztonsággal tölt el. Ha arcodba csap is néhány ág a stabil fa alatt ahol ülsz, mégis tudod: a gyanta begyógyítja majd az így szerzett sebet és a többire is gyógyír lesz. Aztán felkap az orkán és elragad magával soha nem látott helyekre, felforr a véred, a szíved vadul zakatol s kiált még többért. Gondosan ápolod, öntözöd a kis kertet, ellátod a kismadarakat-önmagadból táplalod őket.Ez lesz az...Ő lesz az életed.