Próbálgatok verset irni,
Gondolatom papirra vetni.
De látom, erőmből nem futja már,
Nem lehetek szabad madár.
Boldogok azok a pillanatok,
Mikor egy verset megirok,
Ha folytatom a történetem,
Annál jobb számomra nincsen.
Amikor én irni kezdek
A szárnyaim nőni kezdnek.
S ha már egy oldalt leirok,
Oh, úgy érzem szárnyalok.
Igen, tudom, akkor vagyok csak szabad,
Ha a kezem tollat ragad.
S csak irok, irok, hosszan irok,
Másra gondolni sem birok.
Kis madár, ott fenn az égen,
Ki a levegőt szeled szépen
Soraim most csak te érted,
Lelkem most a te lelked.
Azt hiszitek mindent érttek,
Hogy szabad most e gyermek-lélek,
Hisz verset ir most, tollat forgat,
Ennél többet nem kivánhat.
Oh dehogynem, oh dehogynem,
A próza az én kenyerem.
Akkor vagyok tényleg szabad,
Ha a tollam regényt irogat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése