Az élet szinház, ahol mindenki szerepel, nincsenek nézők, csak olyanok, akik azt játszák. Senki sem önmaga, nem vállalja fel azt amilyen, nem vallja be se önmagának, se másnak valódi érzéseit, gondolatait, inkább eldugdossa és szorong, fél, kiveri az izzadtság, ha arra gondol, hogy valaki lerántja a leplet róla. Ezt megelőzendő: az ember önmaga árulója kell legyen, mezitelenre vetkőznie lelkét s igy elérheti az együgyü boldogságot...nincs mit rejtegetnie, nincs mit féltenie, igy nem is fél. A félelem a boldogság ellenszere...vagy forditva. És ha a boldogság a szenvedésből fakad? A szenvedés a félelemből, a félelem a nem autentikus létből...akkor mégis jó, ha az ember álarcot ölt? Nemesebb boldogságüe ez, mint amiért megharcol az ember?
,,Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése