Alkonyat

Utólért az alkonyat
Szivem roskad súlya alatt
A hajnali szél orkánná vált
Szelid szava csúf átokká

Végig ott volt a szemcse
Mit hordozott magával egyre
De én nem láttam, csak éreztem
S reménytelenül reméltem.

Hittem, hittem benne,
Hogy mégis igaz a mese...

Tétovázás

Sose bánd, hogyha nem szól a száj
Hogyha szived még ettől is fáj
Gondolj arra, hogy jön majd egy jobb kor talán
Hol majd neked is lesz elég hely

Képzelj el egy szép várat ott
Hol a lelked megnyugodott
Szállj oda vissza s ne nézz reám
Légy nagyon boldog most

Ha eljön a hosszú tél
S szivem több jót nem remél
Boldogságodban majd gondolj reám
Oh gondolj, csak gondolj mégis most rám

Készits melletted egy helyet nekem
Hova fáradtan ledőlhetek
S maradj mellettem, beszélj hozzám
Meggyötört lelkem többet nem kiván.

Hajnali szél

Szellő ring lágyan a táj ölén
Suttog fülembe édes szavakat
Én figyelem, s félek nagyon:
Utólér az alkonyat.

Szivem kitárom neki
Jöjjön minek jönni kell:
Vagy fogadjon szivébe
Vagy fájdalom égessen el.

Innen nincsen visszaút
Meghátrálni nem lehet
Odaadtam, s birtokolja
Bizalmamat s lelkemet.

Megérdemel többet, oh többet ennél
Az édes hajnali szél
Pajkos, ám nem eljátszó
S nem hiába biztató.

Más kertjében fújdogál most
Az oly rég várt szellő
Ám nem adom fel, hisz tudom:
Az én időm is eljő.

S ha eljő, oh boldogság
Lényem tied egészen
Olyan lesz mint egy álom,
S majd egy pofon kell, mi felébresszen.

Kis szellő fújdogálj hát
Ringasd öledben a kertet
A szivem nem fáj s nem is vár
Tőled ennél többet.