Kis virág(spéci Anitának)

Büszke hegy mered fel az égbe
Orrát magasan fenn hordja
Szinte a felhőket karcolja vele
De most lenéz egy pillanatra.

Patak hűs vize mellett
Millió szép kis virág
De amit a hegy szemlél
Az más volt mint a többi száz

Vidám huncutsággal nevetett fel a Napra
S az visszamosolygott rá
Néha dilis volt a virágocska
De épp ez illett hozzá

Te voltál az a kis virág
Legkülönb az összes közül
Téged senki nem pótolhat
Ilyen csak te vagy egyedül.

Csak ami jár

Összeomlott a világ
S én roskadtan fekszem alatta
Csontjaim ha megtalálod
Ne rakd össze újra

Haggy engem ott pihenni
Ennél jobb már nem lehet:
Édes apró kukacok
Szabdalják a testemet.

Lelkem fenn jár valahol
Valahol a végtelenben
Az ég kapujánál intenek:
,,Nem tartozol ide, menj le!"

Lelkem lenn jár valahol
Lenn a földben, lenn a mélyben
Megvetéssel néznek ott rám:
,,Gyáva voltál, pusztulj innen!"

Lelkem két tűz közt őrlődik
Nyugalmat soha nem talál
Fentről nézi, átéli testem kinjait:
Megkaptam ami jár.

Hiába

Hiába sejt a sziv
Hiába szól a száj
Holnapunk rejtve áll
Még előttünk: titkát ki nem lesheted
Tiltott tudnod végzeted.

Hiába zúg a tenger,
habjaival az eget veri
üvölt, üvölt a partot szedi
szét: túl keskeny a medre!...
Mégis ott kényszerül hullámzani
Nem tehet mást: sorsát tűri.

Hiába tombol a vihar,
A fák tövét csavargatja,
A föld ilyen marad:
Egy kis szél nem zavarja.

Hiába a szép beszéd,
A lelkem hiába óhajtja
A változást, mi csillapit
Embereket kedvre derit.

Egy szebb, egy jobb jövő kéne,
Hol hirből sem ismerik a puskát
Dalra kél az ember-sziv
S az ellenségnek megbocsájt.

Nincs több düh,
Oh pénz: pusztulj innen!
Az erdők szelid, lágy ölén
Kis házak bújnak meg szeliden.

Piszoknak, pornak csak hamva rég
S távol innen egy láng ég,
Milliók szemében...

Ah, de nem, ez lehetetlen.
Mostmár hiába minden.

Hiába, oh! Hiába minden!