“There’s no cure for the pain
No shelter from the rain
All our prayers seem to fail”
Szeretem a záport. Akár órákig is elnézném, ahogy puhán de egyre határozottabban tisztítja a földet. Először egy-egy megszakítással, majd függönyt alkot, amely annál sűrűbben van szőve, minél messzebbről nézed. A távoli dolgokat szinte teljesen eltakarja előlem, de ahogy közeledek, ha beleolvadok, ha eggyé válok vele, szeliden megsimogatja arcomat és befogad – engem, árva kedvesét. És a dörgés. Oh mit ficánkolsz te szelid állat? Nyughass, hisz a zápor is szünik már…ami pedig nincs, azt nem érdemes hajkurászni. Egy villanás, egy nyugodt perc, ám nem marad ennyiben. Mély lélegzetvétel után hatalmasat dörren a felhőben az ellentétek találkozása. De tisztul már a benső, ám még mindig zavaros – a zápor eltünt. Vagy talán soha nem is volt, csak az érzékeim csapnak be újra és újra, megkínozva minden illúzió után. Vagy önként sétálok bele a verembe remélve, hogy ezúttal mégis puha pázsit és örök nyári zápor vár.Vagy már magam sem tudom mit jelent. Vagy mindig mindenhol jelen van,csak én nem látom.Vagy igen.
1 megjegyzés:
Eső
Megpróbálok őszintén nevetni;
néha, mikor mélyen átérzem a pillanatot
megtörténik…
este szépiában ragyogott a világ,
ma az én napom van!
jelezte minden fényhullám.
ma meghajlok a természet előtt
s istenemnek fogadom…
a nóta nekem szólt.
s még mielőtt csalódtam volna
megtisztított minden torz színemtől.
vizes vagyok, mégsem áztam el;
állok magam előtt öntudatlan,
mert ma tiszta minden gondolat,
minden vágy örök
minden ház örökkévaló.
Ma belevésem magam a mulandóba,
Hogy emlékezz rám holnap is…
2005. április 13.
Megjegyzés küldése