Ünnep

,,Szakadatlan gondolatként száll bennem a szó
Mi jó volt egyszer mind elromlik végül
Farkába harap a kígyó” 

  Olyan egyhangú az egész világ. Monoton emberek lármája veri fel a kis nyugalmat, pedig egyébként szürkék mind, hiába aggatják magukra a papagáj tollait. S ilyenkor, ha hó fedi be az utcákat, azt képzelik ők is nyernek valamit a szűzi tisztaságból. Pedig mind csak lepel, s egy karcolat – máris világos minden.
  Zöld, piros, sárga, kék szemek (előttük ócskaságok) fürkészik a tömeget árgusan, és mint egy memória tesztelő számitógépes játékban villognak, ha párjukat lelik, és eltünnek kis időre, mig újabb áldozatra nem lesnek. Hosszú, tarka kígyók tekeregnek az alaktalan alakulatokban csörögve, zörögve, számlálhatatlanul számolva a bronzhasú, zöldhasú szörnyeket, melyek azonban istenei minden embernek.
  Ez isten tiszteletére ülnek ünnepi lakomát alattvalói, terítenek gyöngyös kis asztalkát. Őt imádva járnak el minden nap a lélekfacsaróba-testszaggatóba önként s hálát adva az 
Egyetlen Hatalomnak, mely életben tartja őket. Hát nem groteszk az emberi jellem? Mindig oda húz, ahonnan kicsivel többet kaphat ebből a kegyetlen istenségből. Őt látja, őt keresi mindenhol; felé imádkozik a régiek Ura is: szánná meg, legalább a Fia születésnapját hagyja meg ártatlannak, engedje egy napra az emberek szívébe hatolni és azt igaz boldogsággal eltölteni áldott csendben és melegben.
  De az lassan befészkeli magát az emberek agyába, s mindenhol jelen van egyre gyarapodva, s így mindinkább fogyva, ezáltal keltve vágyat az emberben iránta. Azon a Születésnapon is egyetlen istenségükből merítenek érzelmeket, hagyománnyá növesztik a hódolását, s már csak az a fontos ki mennyire felel meg ezen új játékszabálynak. A templomok telve, a papok modernizálódnak – beszállva ők is a játékverembe.
  A régi Úr csak ül és néz és lát...csorog a könnye...közben nagyokat dobban vérző szíve – de legalább Neki van ilyene...

Szárnyrakapott sziv

Mennyei kin amit most átélek. Beteljesedett. A szivem vadul zakatol hiányodban. Ugrál, rángatózik, nekiverődik a bordáimnak s bárminemű ellenkezés hasztalan, mert csak egyet akar. Megölném most magam érted, hogy mentsem az irhámat.

Körmeim kicsik és tompák, de megnövesztem, ápolom őket. Majd ellenőröm minden nap méretüket, gyönyörködök bennük, kipollirozom, hogy makulátlan tisztasággal ragyogjanak. Egészségesen táplálkozom, vitamindúsan reggelizek, hogy erősödjenek. Oh ha végre elérik a kivánt vastagságot és hosszat, már csak szép hegyes ivformát kell adnom nekik. Bámulatosak lettek...ahogy nézegetem, forgatom jobb kezem, rajta igényesen ápolt körmeimet csodálom, eszembejut, hogy  napfény sem csilloghatna szebben rajtuk, mint a vér, ami lecsorog ujjaim közt, ahogy azokat lassan-lassan belemélyesztem bal mellem fölé, áttépve bőrömet s a mellizmaimat.Beleremegek a karcolásba, amit a bordáimon keltettem, de még mindig hajt és éget a vágy, hát egy mozdulattal kitépem a bordámat s ezzel szúrom át tüdőmet, hogy már semmi se akadályozzon abban, hogy öt ujjammal megmarkolva szivemet kitépjem bordástól, vérerestől, tüdőstől együtt s megtisztitva a húscafatoktól utolsó lehelletemmel feléd dobom erőtöl lankadó kezemmel. Mostmár csak két ura van: a sors és Te.

Öngyilkos lettem önző célból önzetlenül Önért hercegem, s várom végzetem, mi vagy Ön vagy öl.

Esti mese

káosz és hangzavar
fület tépő égő zaj
átkozott a bűnös eszme
mi gyökeret vert hiv szivembe
beleverte tüzes faggyal
itt állok im korhadt aggyal
behódolva vagy tán mégse
nem itt végződik a mese
mese, mese, meskete
látsz-e engem? vered-e?
ki magadból gennyes lédet
mitől függ nyomorult léted
a cigit hát gyorsan letedd!

élvezetek, mámor, szajha
csókoktól rothadó ajka
vonz minden éhes himet:
,,Gyerünk hát, kúrjuk meg!"
kúrjad hát, mig erőd futja
farkadnak ne légy hát úrja
szájba, orrba, mellbe, főbe
vérezzen a piszkos bőre
ő az, aki áhitassz?
akit minden percben megb*szhass?
tedd hát, mig a fütyid birja
mig el nem sorvad a kis nyiszla

Hopp! az eset
megesett, hogy leesett
mint cukorszint az este után
reszketsz, rángatózol bután
Hányj aztán! csak lássam én is
hogy ürül ki a végbél is
ujjal túrkálj bele:lám csak!
fojtogatóbb mint a lábszag
Te etted meg ott azt, itt ezt
most lábaim előtt heversz.

Ha a hajnal leszáll
A mai nap egy emlék lesz már
Mi tovább él a szivekben
Milliónyi szinekben

Homokozó, tópart, hinta...
Gyermekkorunk boldog titka

Buried alive

Chorus: Trying to run, trying to hide
  I cannot hide myself this time
  My scars are itching, my blood is blue
  I tear out my heart and hang on you.

Over the heaven of satan pain
I proudly rise my head again
With my flesh turned to dust
I wait my destiny 'cos I must
But I can't live any longer my life
This pagan soul is burying me alive.

Chorus: Trying to run, trying to hide ...

The fear had increased ever since
My nails are bloody and my teeth
Are neebling my mouth like a vampire
My loin is burning like a pyre
Stench's suffocating, the air is little
It's really hard to remain sober.

Chorus: Trying to run, trying to hide ...